kassák múzeum | 2014. június
Öltöny-nyakkendő, szoknya-blúz, a nyakban belépőkártya. A Soharóza úgy döntött, hogy a Múzeumok Éjszakáját a híres Kassák-féle Munka-kör és Simon Jolán szavalókórusának (ebből a műfajból később külön estünk is lett) felelevenítésével ünnepli meg. Természetesen ezúttal is az érdekelt, hogy ránk és a közönségünkre, a 21. századi emberekre hogyan hat a munkásosztály művészete, ezért választottunk kortárs munkaruhát és mai újragondolását az 1920-as, 30-as évekbeli Kassák-műveknek. Ja mert több Kassák-verset is énekeltünk, amit mi zenésítettünk meg circle song-technikával. Meg előadtuk a Mire jó egy kórus? című ars poeticánkat is, többek között, ezt az eredetileg finn dalt átköltve.
Mire jó egy kórus – áááá
létre lehet hozni és meg lehet hívni
sőt akár feloszlatni
bőviteni néha és ide-oda vinni
zongorán kísérni vagy nem
mit lehet még tenni, kórussal csinálni
facebook-on követni vagy leszarni
fel lehet venni és hallgatgatni
tanulmányt írni vagy fotót csinálni róla
időről időre fejleszteni kéne
intonációra tanítani
koncertszituációban kisilabizálni
hogy kiből melyik hang jön ki
mire jó egy kórus, lehet rá figyelni
ki szabad röhögni vagy seggbe rúgni
lehet rá mozogni és körbejárni
ha alternatív kórus, mint mi