SZAVALÓKÓRUS

liszt ferenc zeneakadémia | 2017. február

Különleges múltidézés részesei lehettünk ezen az esten. Kilencven évvel ezelőtt ugyanitt, a Zeneakadémia Kistermében (ma Solti György Terem) tartották a Palasovszky Ödön nevéhez fűződő Új Föld-esteket, amelyeken avantgárd színházi-színészi produkciók hangzottak el avantgárd zeneművekkel társítva. Éppen azon szerzők művei – versei, kompozíciói – szólaltak meg, akikéi most is, noha már akkor is ritkaságnak számított a kortárs zene és a dramatikus szövegek összekapcsolása. Akkor élte fénykorát a munkásmozgalmi eszmék hirdetésére hivatott és azóta holt műfajjá lett szavalókórus – most ezzel a ma már furcsának ható médiummal is találkozhattunk a közönséggel együtt.

Az elődáshoz kapcsolódó sajtóanyagok:

Scroll to top