KFT: BÁL AZ OPERAHÁZBAN

állami operaház | 2014. szeptember

A Soharóza egy különleges meghívásnak eleget téve a KFT zenekart kísérte el vendégként a budapesti Operaházba. A rendhagyó hangulatú koncerten három dalban működtünk közre, egyet – A vonat című 1982-es számot – pedig önállóan dolgoztunk fel és adtunk elő akusztikusan. A performansz felettébb pozitív fogadtatásban részesült mind a közönség, mind a zenekar részéről.

Az előadást 2015 januárjában Miskolcon ismétli meg a zenekar – ezúttal a helyi énekes erőket felkérve A vonat megszólaltatására. A produkció kórusainak vezetője hozzánk fordult a feldolgozás kottájáért. Nem tudtunk segíteni. A feldolgozás és a koncepció a próbák alatt született a kórustagok közös improvizatív és kreatív erejéből. Nincs kotta.

Idézet Márton András rendezőtől (a teljes interjú ITT olvasható): "A Soharóza kórust nem ismerte közülünk senki. Véletlenül keveredtem el egy koncertre, aminek hatására megkerestem Halas Dórát, a karnagyukat, felkértem, hogy lépjenek fel velünk, dolgozzák fel a Vonat c. dalunkat csak az ő kórusukra, mi fel sem mennénk a színpadra. Mindenképpen szerettem volna egy csak énekhangra épülő akusztikai kontrasztot is. Végül ők sokkal többet nyújtottak annál, színház voltak a színházban. Azt hiszem, az est egyik csúcspontja volt a fellépésük."

Scroll to top