LISZT-EMLÉKÉV FLASHMOBOK

müpa | 2011. október

Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulója nem mindennapi eseményeket hozott magával a Művészetek Palotájának vendégei számára. Az esti programokra várakozókat többször is egy új, ismeretlen közeg ölelte körül, amiben átélhették a művész számtalan külföldi utazásának izgalmát.

Az első alkalom nézői egy angol teapartin találták magukat, ahol a csészék és kanalak ütemes csörrenései Viktória királynét is a helyszínre csalták. A kórustagokból álló teázók a Palota lépcsőjén nyitottak utat Őfelségének, akinek 1886 áprilisa után a művész ismét, személyesen csókolhatott kezet. Királyné és művész találkozója franciák és angolok összecsapásával ért váratlan véget, visszarepítve a vendégeket a Bogányi Gergely zongoraestjét megelőző szünetbe. (A MÜPA által készített összefoglalót ld. itt balra.)

Október 22-én pedig a Gyenyisz Macujev koncertjére várakozók ünnepelhették meg közösen a Művész 200 éves születésnapját. A háttérből egyszer csak egy Mahler-tétel hangzott fel (a Four Bones harsonakvartett hangszerein), aminek dallamát egy csapat kis- és nagynövésű énekes vette át. A tömegből kiváló alakok a művész külföldi utazásainak állomásairól érkeztek, és számos nyelven énekelve hívták a nézők elé magát Liszt Ferencet. A születésnapi torta kétszázas gyertyájának lángjait az énekesek lámpafényei egészítették ki, akik a művész által komponált Salve Regina című darabot előadva tünedeztek el a sötétben, magukra hagyva a megilletődött várakozókat.

Scroll to top