‘háttér’ címkével ellátott bejegyzések

TILOSBAN A PALI, A KRISTÓF ÉS A DÓRI

2010. január 28. csütörtök

A Tilos Rádió vendégei voltak a szlengopera alkotói (rendező: Göttinger, szövegíró: Juhász, zenei vezető: Halas)

TILOS RÁDIÓ – SPANYOL INKVIZÍCIÓ 2010. január 28.

A NAGY SÁRGA GONG

2010. január 22. péntek

A nagy sárga gong című Cseh-Másik-Bereményi Géza dalba (Levél nővéremnek II./1994) beleszerelmesedtünk, nincs mese. Hallgattuk közösen, sírtunk rajta, érteni véltük, mégse értettük – legalábbis a hangmagasságokat egyáltalán nem, na az tuti -, a szubjektív megfejtések egymással való megosztását betiltottuk, ültünk és szerettük mind. Pedig tudnotok kell, van ám itt egyéni vélemény bőven. (Ehhez kapcsolódó rövid hírünk: a Soharóza hangkirályságban épp a napokban tiltották be a demokráciát.) Ez lett hát a főszereplője annak a műsorszámnak, amivel a Cseh Tamás emlékkoncertre készültünk (ááá, ma este!!!) és amit úgy neveztünk: Levél 2010-ből.

De mi is ez a nagy sárga gong? Filozófiai, politikai, szürreális jelkép? Magunk között nem tárgyaltuk ki, rábíztuk minden kórustag ismerten vad fantáziájára, de a 13 és 15 éves Trefortos diákjaim körében kísérletet tettem: kétszer meghallgattuk énekórán a dalt, majd leírták nekem, mik jutottak eszükbe. Nem volt szabály, egyszerűen papírra kellett vetni az áramló gondolatokat. Áramlottak is, zúdultak. A kisebbek még hálásak is voltak a zenéért: "Köszönöm a Tanárnőnek, hogy meghallgattatta velünk ezt a dalt." Nekem köszöni? Köszönje Tamásnak és Jánosnak és Gézának. Írjon nekik levelet. Mi is ezt tettük. Levelet írtunk Cseh Tamásnak.

/Ó a régi, ó, a Balaton… fotó: kishalas/

Szösszenetek a diákok írásaiból:

"Valami nagy fájdalom jelképe a gong, ahogy felzúg, belefájdul, és a köztes zúgás a vérkeringés nagyon felhangosítva, közben reflexszerűen bólogat, mint egy drogos."

"Az élet rendje, a délelőtt, délután és végül az este, mint folyton ismétlődő szakaszok. Az este valami földöntúli, mindent elsöprőt jelent neki. A hangszeres embereket valamilyen szertartás közben tudom elképzelni, akik bármit elő tudnak varászolni. Az este mágikus, egy gongütés elindítja a varázslatot, mint a mesékben, mikor az éjféli tik-takkos óra üt, és életre kelnek a plüssállatok."

"Olyan, mintha a víz alatt játszódna, a kezdő zene alapján. Olyan az ember érzése, hogy a víz betömíti a fülét, de hallja a dallamot. A délután az élet végét is jelentheti, és most annak is vége van. Az egésznek olyan a hangulata, mintha az elmúlással lenne kapcsolatos, nosztalgikus. A zúgó nagy sárga gong jelképezheti az utolsó szívdobbanást, érütést vagy lélekzetet. Ha most átlépnek egy másik világba, akkor élet és halál nem is különbözik annyira. A nagy sárga gong jelképezhet valamit, ami még mindenkit ide, ehhez a világhoz köt. A "Minden hangot leigázva, felzúg bennem a nagy sárga gong" lehet egy nagy érzés, akár szeretet, félelem az eljövő dologtól. A dallamot pedig azért szereti, mert evilági dallam, amit olyan jól ismer az ember. De érzi, hogy ugyan leszáll az este, ahogy szokott, de most valami másként lesz, mint eddig. Valami örökre megváltozik."

"A nagy sárga gong azok a dolgok, amiket nem tudunk megváltoztatni. A gong, a sors igazságtalansága, ami életben tartja a lelkesedést és az álmokat, de… tulajdonképpen nem térünk ki a hangja alól. Nem merünk elszakadni, teljesen megváltozni és feladni a saját akaratunkat. Itt romlik el az egész."

"Nekem olyan érzésem van, mintha körbe-körbe forognánk, amikor felgyorsul a zene, akkor gyorsabban, és amikor megszólal a nagy sárga gong, akkor megállunk, elszédülünk, és így ájultan elesünk."

"Nyugodt a zene, mégis félelmet keltő az elején. Az előadó mintha valami titkot akarna elmondani, de nem mondhatja el."

"Az emberek egy monoton életet élnek, úgy ahogy régebben az iskolában, az életben is egy hang véget vet az órának (eseménynek). És bármit tesznek, nem tudják elnyomni ezt a hangot, nem tudnak kiválni a tömegből, és a többiekkel szembemenni. A sok vágyat, álmot elnyomja az az ütem, ami szerint mindenki él: a nagy sárga gong. Az emberek várják már ezt a hangot, várják, mert ha nem jön, akkor saját ütemük szerint kéne élniük, és ettől rettegnek. Félnek kiereszteni a saját hangjukat, és örülnek, hogy elfelejthetik a lelkük hangját, hogy ha megszólal az a nagy sárga gong. "

"Nekem egy zenét okádó szekrény jutott eszembe egy nagy szobában, egy sárga gong mellett, olyan esti fénnyel, kínai bútorral és házzal. Aztán a lemenő nap utolsó sugarai miatt eszembe jutott egy hangulatos giga faház, de olyan, mintha éppen a ház mellett temetnének. Aztán amikor nagyobbakat ütöttek a gitárra, szinte magam előtt láttam a ház mellett éppen eltemetett katonát, ahogyan harcol, vágja az ellenséget."

"Lehet, hogy egy lázadó hajléktalan hallucinációja."

"Számomra olyan volt, mintha a csatornában emberek közt sétáltam volna. És a csatorna végén egy borz lett volna. A borz mosolygott, de kék színe volt. És a borz nagyon ellágyított. "

/halasdóri/       

SZLENG VAGY NEM SZLENG?

2009. október 11. vasárnap

Gyakran jutott eszembe az előadás előkészületei alatt, hogy vajon más dolog született-e volna, ha, tegyük fel, nem a szlenghez nyúlunk, hanem egy sosemvolt halandzsa nyelvhez. A nonszensz versek jutottak eszembe, mert mindig is szerettem, ahogy teljes meggyőződéssel el lehet mondani egy sort, aminek egy szavát sem értem. A szavakat nem, de a mondatot mégis. A híres sor „Nézsonra járt, nyalkás brigyók turboltak, purrtak a zepén” Lewis Carrolltól még azelőtt egyértelmű volt számomra, mielőtt elolvastam volna Dingidungi magyarázatait. Eszembe jutott továbbá a Gyűrűk ura, amiben a nyelvtörténész Tolkien szándékosan nyúl az óangolhoz, amikor megalkotja a tündék nyelvezetét. Azt a hatást szerette volna elérni az olvasóknál, hogy ne értsék pontosan a tündéket, mégis ismerősnek, otthonosnak hasson a beszédük. 

Amikor Juhász Kristóftól, a szövegírótól megkaptam a szövegkönyv egy részét, továbbá egy kis rövid eligazítást a történetet illetően, és elkezdtem/elkezdtünk zenei játékokat játszani a szavakkal, a sorokkal, rögtön megcsillant a nyelv zsenialitása. Egyszerűen könnyű volt a játék. Egyértelműen jöttek a zenei megoldások. Érezni lehetett a hangulatot. Ez szerintem leginkább Kristófnak köszönhető. Úgy használta fel a szavakat, hogy értelem nélkül is értelmet nyertek. Én már az előkészületek legelején leszoktam a szótárazásról, mert bár időtöltésnek szórakoztató volt, egyáltalán nem vitte előre a munkát.

Most, hogy bemutattuk a darabot, és látta mindenféle ember, köztük a szlengblog néhány rajongója is (pálinkástul), befészkelte magát valami a gondolataimba. Igen, jól fogalmaz az origo.hu kritikaírója, nem volt célunk bunkónak lenni, nem volt cél a szlengblog-érzést visszaadni. És jól fogalmaz Juhász Kristóf, amikor ezt írja a szinopszisban: „Kórusmű – szlengben. Az ellentét feszültsége önmagában humorforrás. A lehetséges kapcsolatokat kezdtem keresni adott zenei modor és adott nyelvi modor között. Evidencia – közhely –, hogy a kórusmű magasztos, emelkedett, a szleng trágár, roncsolt, a nyelvnek valamilyen »pereme«, »alja«. Mint minden evidencia, ha jobban megkapargatjuk, bizonyos vonatkozásaiban ez is téves.” Na, hát ez volt az úgynevezett Koncepció.

Egy dolgot azonban belátok: bizonyos szempontból kényszerzubbonyt húztunk a magyar szlengre, leborotváltuk őt és jól felöltöztettük, hogy másvalakinek tűnjön, azt mondtuk rá, hogy ez halandzsa, miközben nem az, ez igenis van, létezik, él és virul (bár a donaldkacsázást akkor tényleg Nyelvész Józsi találta ki?). Történetünk és zenénk által szmoking került Gyulabára és világára, megfésültük, megpenderítettük a bajszát, szivart nyomtunk a kezibe, majd betoltuk hintaszéken egy kandalló elé. Aki szereti és ismeri őt, az bizony most szomorú. Ez nem az a Gyulabá, akit ismert.

Lementek az előadások, mi pedig tisztelettel visszaadjuk Gyulabát a családjának, magunknak pedig megtartjuk a G-vitamin-dús szavakból létrejött frenkizős* zenét, mesét.

* Ja, csekkoltam a szlengblog szerinti jelentést, nálunk azonban Frankie a lakás neve, ahol a Soharóza kórus próbálni szokott, és ahol a Mindenütt jó zenéjének zöme született. A dolgok néha véletlenül összeérnek.

/halasdóri/

SZLENGDÚS LIBRETTÓ ÉS PARTITÚRA MIXTÚRA

2009. október 5. hétfő

Innen letölthető a Mindenütt jó című előadásunk szövegkönyve, melyet Juhász Kristóf kreált Nyelvész Józsi szlengblogja alapján. Továbbá a nóták nagyjáboli kottái. Rajság!

PLACCC SZÖVEGKÖNYV
PLACCC KOTTAFÜZET

MIÉRT KÓRUSIMPRÓ A MINDENÜTT JÓ?

2009. október 4. vasárnap

Nehéz fogalom ez: a kórusimpró.

Azt mindenki tudja, mi az a kórus és hogy mi az az improvizáció. A kórusimpró valahogy mégse ennek a kettőnek az ötvözete, hanem valami más, amire pont nincs megfelelő szó.

Ezért itt egy kis magyarázat arra, hogy a Placcc fesztiválos Mindenütt jó című előadásunkban mit is értünk mi kórusimpró alatt.

Fotó: Udvardy Dávid – http://davidudvardyphoto.com

1. Az improvizáció legfőbb eleme a VÉLETLEN. Véletleneken alapul például a nyitány, amikor klikkesedve bulizunk, és minden zenei klikknek van egy vezetője, aki saját belátása szerint ki- és beintheti a csoportját. Olyan ez, mintha különböző színű szűrőket tennél egymás mögé, időnként valaki kihúz egyet, aztán valaki egy másikat, néha egyszerre többet is, és sosem tudni, épp milyen szín alakul ki.

2. Improvizatív elem a szabad tempó, a szabad szünet, a szabad beszéd, a szabad hang. A SZABADSÁG persze sosem (vagy majdnem sosem) jelent teljes szabadságot, mindig csak bizonyos játékszabályokon belüli szabadságot. Ez például elég jól leképezi a társadalmat: szabadságban élhetünk, de megvannak a kortlátaink, ölni például nem annyira ildomos még egy szabad országban sem. De elég jól leképezi a lelkünket is: cselekedhetünk, érezhetünk saját akaratunk szerint, de legtöbben mégis behatárolódunk egy bizonyos viselkedési normába, nehogy rosszat gondoljon a szomszéd. Na, mi is ilyesmi gátakat szabtunk magunknak. Egyrészt, hogy legyen némi kis formája a dolognak, másrészt hogy a szomszéd (a közönség) is élvezhesse. 

3. Vannak olyan tételeink, melyek improvizálva születtek, ám az előadás idejére már fixálódtak mind a hangok, mind a felépítés. Ilyen a Rabbulák szomorú távozása a fogságba (Ha rámutráznak a tücskök a sünre), illetve az előadás zárótétele, a Rajsági himnusz. A próbák során csoportokba rendeződtünk (hol véletlenszerűen, hol pedig szólamok szerint), és egy adott dallamra minden csoport kitalálta, feltalálta a saját szólamát. A dallamot addig ismételgettük, amíg nem épült fel szépen fokozatosan egy 4-5-6 szólamú tételecske. Ezen dalok bája improvizatív keletkezésükben rejlik, ezért tudatosan nem módosítottunk az így létrejött szólamokon utólag, hiába nem felelnek meg bizonyos zeneszerzői szabályoknak, amikről amúgy is vajmi keveset tudunk (Sztojanov Georgi, házizeneszerzőnk nélkül, aki jelenleg Hollandiában csapatja tovább a zeneszerzést). Egy ilyen dalkeletkezést (kb. 10 perc) jól fel is töltünk ide a blogra.

4. Improvizációnak élünk meg minden "hibát" (nyugodtan éljétek meg ti is annak), ami a barlangi körülményeknek köszönhetően történik, mint például amikor hosszú folyosókon kígyózva énekel 25 kórista, és lassan már nem is egyszerre szól a nóta. Ez nem hiba, ezek gyönyörűséges véletlenszerűségek a Soharóza és a Szemlő-hegyi-barlang előadásában. A barlang nem csak tér és akusztika, hanem alkotótárs. Mi sem bizonyítja jobban ezt, mint hogy a darab csúcspontján (valahol az aranymetszésben), a csatában ontott vércseppek megjelenésének pillanatában szóló szerepet kap maga a Barlang. Nagy tapsot neki. Tapasztalt öreg róka. Megtiszteltetés vele/benne énekelni. 

5. Ha már szleng, akkor nyelv, ha nyelv, akkor szavak, na akkor viszont tuti szóimpró. Játék a szavak elemeivel: ritmusával, hangsúlyozásával, hangzóival, hangszínével. Mindez a két követ között zajló szócsatában, ahol minden előadáson másképp hullanak darabjaira az egymás fejéhez vagdosott szavak, és áll össze mégis az egész egy nagy ritmussá, egy közös atomfegyverré. Továbbá ritmusimpró sorfalat biztosítunk a kedves közönség számára az utolsó nagy séta során. Mindenki egyedi kis téglácskaként simul bele a hiphop-trance-boogie-magyarnóta-marchingband-wienerwalzer-reggae-metal-gengszterrap-kontrázós színezetű ritmusfalba. Buli.

KI AZ A SOHA RÓZA?

2009. január 24. szombat

Soharóza… Soharóza… ha megízlelgeted a szót, önmagától ráfekszik a nyelvedre, kisimítja a szájpadlás ráncait, simulékonyan csúszik ki a fogak között, a résnyire nyitott ajkakon át. Van egy lejtése, egy gyöngéd dinamikája, nem? Na, mi is pont ezt éreztük, amikor koncertet adtunk egy Frankel Leó úti bérház udvarán a lakóknak, akik ajtajukon kilépve a gang korlátjára támaszkodtak, és onnan néztek lefelé.

Oldalukon hol egy megrökönyödött spániel, hol egy szánkóba gabalyodott golden retriever, egy támaszkodó nagymama, aki a koncert kedvéért hívta aznap vendégségbe kisunokáját, és a harmadikon egy babakocsi: Soha Róza babakocsija.

A kóruskoncert után sütivel és teával vártuk a lakókat a felújítás előtt álló, üres lakásban, akik jöttek is seregestül, hozták a hálájukat és a kis ajándékaikat: egy-egy karácsonyfadísz, cserepes virág, gyertya, egy üveg pezsgő – szigorúan a lakásavatóra! –, és a teljes Soha család által aláírt képeslap sok jó kívánsággal. Ott állt a 100 éves nappaliban mindenféle ember, rég nem látott szomszédok paskolták egymást, zsongott a tér a ház történelméről, a lakások beosztásáról szóló meséktől – „tudod, nekünk szerencsénk volt, beköltöztettük a vidéki rokonokat a lakásba, megmaradt mind a 160 nm…”. És a zsibongás közepette ott volt Soha Róza, a 8 hónapos kisbaba, hallgatta a meséket, nézte a lakás roskadozó falait, itta a teáját, és arra gondolt: „ide biztos át jöhetünk majd minden karácsonykor mézeskalácsot sütni, a mi konyhánk ugyanis elég kicsi a mézeskalács sütéshez.” Átjöhetsz, Soha Róza, de ne lepődj meg: baba még a mi kórusunk is, veled együtt növesztjük a hajunkat és tanulunk járni.

MI AZ A SOHARÓZA?

2009. január 24. szombat

A Bérháztörténetek 0.1-ben már találkozhattak a SZPUTNYIK életében megjelenő kórussal, akik  a későbbiekben is intenzíven részt fognak venni az alkotómunkában. Itt szeretnénk jelt adni megalakulásunkról, indulásunkról és első munkáinkról. Mi vagyunk a SOHARÓZA.  Íme:

 

”A zene egy elvont sütőforma, amibe az alapanyagot öntheted. Absztrakt és ezért végtelen: minden zene rólad szól. A közösségi zene – a közös éneklés – pedig erős. Már önmagában egy működő társadalom. Akkor mi mindenre képes egy olyan társadalom, aki a szabályokat betartva együtt keresi a szelepet és tágítja önnön határait? Kiderül. Soharóza.” halasdóri 

 készítette: Tóth Simon Ferenc

NÉHÁNY ÖTLET A KÓRUS NEVÉNEK ÖTLETBÖRZÉJÉBŐL

 

ÁTHALLÁS

Ülsz egy szobában, átszűrődik a szomszéd TV-je. Áthallgatsz. A másik oldalon baba sír. Áthallgatsz. A szemközti kollégiumban zsoltárokat gyakorolnak. Áthallgatsz. Berakod a Rage against the machine-t. Áthallgatnak. 

Ülünk a kóruspróbán, csend van. Át kéne hallani. Nincs előttünk kotta, fülünkben zsong a világ. Át kéne hallani. Valami furcsa, göröngyös ösvényt keresünk a társadalom másik szegletében. Át kéne hallani. Mondani akarunk valamit. De előbb kurvára át kéne hallani.

MEMBRÁN

Egy kifeszített hártya vagyunk: vannak dolgok, amiket visszaverünk, vannak, amiket áteresztünk. Vannak pórusaink, amin keresztül kiszökhetnek a benntartott, felgyülemlett energiák. Vannak erők, amiket visszatartunk és rezonátorként felerősítünk. Egyszerre vagyunk rugalmasak és stabilak. Az agyhoz tartozunk: member of the brain. De a test beszél rajtunk keresztül. Bőrlégző, légáteresztő, vízhatlan membránfajták egyetlen hangszeren.

FELÜLETI FESZÜLTSÉG

A feszültség jó szó. Van pozitív feszültség a természetben, ami csodákra képes: a molnárka Jézus módra vizen jár, a helyzeti energia elektromos áramot hoz létre. Van negatív feszültség, a napi stressz, az izmok összehúzódása, a fizikai és mentális gát, amire mindenki egész életében keresi a gyógyírt. Jóga, úszás, zene, alkohol, masszázs, olvasás, pihenés, beszélgetés… végtelen számú oldás/megoldás. És van a művészi kifejezés mindent vívő feszültsége, amit ha feloldasz, ott áll előtted csupaszon, meztelenül, megtisztulva a befogadó. Feszültség-oldás: ilyen egyszerű a képlet. Ha tetszik, mi vagyunk a Halastó felületi feszültsége. Ha tetszik: jössz ma a Feszkóba?

KOTYOGÓ

Vegyünk egy kocka hagyományos kóruslétet. Melegítsük fel, míg vizzé nem olvad. Ha ez megvan, töltsük át a kotyogóba és helyezzük a gáztűzhelyre. A molekulák felgyorsulnak, az anyag tágulni kezd, a vízgőz kiutat keres, valahol van egy szelep. Bármilyen szűrőt használhatunk. Az adja az ízét. Gőzölt tejhabbal kínáljuk.

DUNAKAVICS / DRAZSÉ

A 7 éves Nina végighallgatta repertoárunk első darabját, a Házirendet. Somolygott. Tudta, hogy nevet keresünk, értette, hogy háztartási sajtos kekszről énekel a basszus. És kigurult belőle az első névötlet: drazsé. Majd kigurult belőle a második is: Dunakavics. Nem vagyok benne biztos, hogy ezután nekünk felnőtteknek túl sokat kéne gondolkodnunk. 

Budapesten vagyunk, kettészel minket a nagy folyó. Viszi magával a köveket, sodorja, csiszolja őket, míg azok egyre tökéletesebb, fényesebb, finom kis kavicsokká nem válnak. Szerintem ez az útvonal nekünk is jó lesz. 

A drazsé jelentése: cukormázas pirula. ’Trágya’ szavunk azonos eredetű a drazséval, eredeti jelentése ugyanis általánosabb volt: fűszer, régi szakácsaink bizony jól megtrágyázták az ételt. Későb
b lett csak a talaj fűszere. No, tessék, szívesen leszek a zene fűszere, az élet drogja: kábítószer és gyógyszer – ez mind egyszerre.

TEARS OF LAJKA

Tudtátok, hogy Lajkának esélye sem volt? Állítólag a Szputnyik-2-es elnevezésű  űrjárműn még leszálló egység sem volt, az „utas” biztonságos visszajuttatására a Földre ugyanis a korban még nem volt lehetőség, így a tervek szerint Lajkát elaltatták volna 10 nap után, de – amint 2002 októberében orosz források nyilvánosságra hozták – Lajka néhány órán belül túlmelegedésben meghalt.

Jelszavunk: még egy esélyt Lajkának! Mi mind kísérleti éneklő kutyák vagyunk. Legalább ennek a történetnek legyen happi end-je. Lacrimosa Lajka.    

 

 

ÉLETKÉPEK

(fotó: Tóth Simon Ferenc) 

 

 

A SOHARÓZA ELSŐ ÖNÁLLÓ AKCIÓJA

 

1. A FELHÍVÁS

 

KEDVES LAKÓK!

 

Talán már értesültek arról, hogy Judit nénitől (aki éveken keresztül ápolta Lili nénit ebben a házban) megvettük a III. emelet 28-as ajtó alatti gyönyörű lakást.

 

Egyelőre ketten fogunk beköltözni ide: Halas Dóra és Mautner Márk, aztán később remélhetőleg leszünk többen is. Addig azonban kénytelenek vagyunk a lakást teljes körűen felújítani, ami sajnos egy kis kellemetlenséggel fog járni az Önök számára is. Szeretnénk kérni megértésüket, türelmüket arra a pár hónapra, amíg a munkálatok zajlanak (a felújítás valamikor januárban kezdődik). Cserébe csak annyit tudunk nyújtani, hogy a lakás udvar felé eső, külső része is megújul majd: felújításra kerülnek a nyílászárók, tavasszal pedig – a beköltözéskor – mi is tervezünk növényeket, virágokat elhelyezni a gangon. 

 

Még valamit szeretnénk felkínálni Önöknek, amennyiben nem veszik zavarásnak: mivel én (Dóri) karnagy vagyok és van három fantasztikus, amatőrökből álló kórusom is, nagyon nagy örömmel tartanánk Önöknek egy rövid udvari koncertet, amely után szeretettel várjuk a ház minden lakóját egy kis sütire és teára, talán még egy kis beszélgetésre is, a még felújítatlan lakásunkban. (Megnézhetik: milyen VOLT, és milyen LESZ a lakás, amikor újra találkozunk ott néhány hónap múlva.)     

 

A házi koncert időpontja: december 13. szombat 15:00

 

Reméljük, nem zavarjuk nyugalmukat, ha 10-15 percig énekelünk Önöknek az udvaron. Kérjük, ha érdekli Önöket, kapjanak fel egy kabátot, és jöjjenek ki a lakásuk elé a gangra meghallgatni bennünket. Utána együtt felmehetünk felmelegedni egy kicsit.

 

A reményteli új lakók a harmadikról: Dóri és Márk 

 

 

2. A LAKÓK REAKCIÓI (nemsokára videón!!!)

(amely egyben magyarázatot tartalmaz a kórus nevére is)

 

 

 

 

AZ OE-DAL TÖRTÉNETE

2009. január 23. péntek

 

 

 

 

 

Sorsszerű események láncolata

 

 

 

 

 

írta Spilák Zsuzsa, a Soharóza tagja

Az egész szeptemberben kezdődött, amikor szülinapomra koncertet kaptam ajándékba drága sógornőmtől.

Vagy akkor, amikor pár éve meghallottam Georgi Macbeth monológját a Zeneakadémián és csontig hatolt a zsenialitás?

Dehogy! Az egész akkor kezdődött, amikor…

A két szálon futó konkrét cselekmények ilyeténképpen történtek:

1. szál
Halas Dóra meghívja bátyját és sógornőjét egy Zap Mama koncertre. A koncert után a büfében Dóra egy fél mondattal utal arra, hogy egy új kórus indítását tervezi, színházi alkotótársakkal. Spilák Zsuzsa izgalmasnak találja a tervet, de csak mint sógornőjét szívből szerető rokon.
Másnap Spilák Zsuzsa az interneten Zap Mama infók után kutat, és rátalál egy felvételre, mely rendkívüli módon leköti figyelmét. Az elkövetkező hetekben is élénken élnek benne a zenei hatások.

2. szál

Sztojanov Georgi és Spilák Zsuzsa közös projekten dolgoznak. Megbeszélést tartanak egy kortárs zenei koncerttel egybekötött fotóvetítésről. Később Georgi levélben kér elnézést, hogy annyira elfoglalt, és megemlíti, hogy többek között azért, mert részt vesz Halas Dóra most formálódó új kórusában. Spilák Zsuzsa hirtelen visszaemlékszik a Zap Mama koncert utáni elejtett megjegyzésre, és azonnal levelet ír sógornőjének, hogy szeretne csatlakozni a kórushoz. Ez volt az a varázslatos pillanat, melyben a két külön szálon futó eseménysor egy szemvillanás alatt egyesült.

A kórus első találkozásakor Dóri felvillantotta egy izgalmas, kísérletező, formabontó zenei játék lehetőségét. Hazamentem és annyira összecsengett minden. De hiszen ez olyan, mintha visszaásnánk az agyontaposott földkéreg alatti gyökérkezdeményekig! Mintha a testünket újra felfedezve, rejtett zugainkból kilihegnénk, kiüvöltenénk a ritmust, a hangot, a csendet. De hiszen ez olyan, mint amit Zap Mamáék meséltek!

Másnap átküldtem Dórinak azt a bizonyos felvételt, melynek 31. percében elhangzik egy afrikai dal.

http://uk.youtube.com/watch?v=CoZDAuLc3JQ

Ez az OE dal (Soharóza értelmezésben) keletkezésének hiteles története.
Hálás köszönet Zap Mamának és a sorsnak.

BEÉNEKLÉS-BEMOZGÁS-BEKATTANÁS

2009. január 23. péntek

/írta: Vásárhelyi Gábor – kórustag/

Az éneklés testi, lelki, szellemi figyelmet és rákészülést igénylő összetett, mély, spirituális élmény. A Soharóza próbák ezért az emberi létezés legkülönbözőbb szintjeit megmozgató, rendhagyó bemelegítő beénekléssel kezdődnek. A külső szemlélő számára minden bizonnyal sokkoló látvány lehet egy beéneklő-transzállapotban lévő Soharóza tag megpillantása, de sokszor még mi magunk is csukott szemmel végezzük karnagyunk kíméletlenül felforgató és a normális életfelfogásból végletesen kizökkentő utasításait, hogy ne zavarjuk egymás teljes elmélyülését, ellazulását, kitisztulását. A meditáció, a tai-chi, a jóga, a hipnózis, a kollektív módosult tudatállapotok és a szélsőséges szektaülések keverékeként jellemezhető zártosztály-party 15-30 perce ugyanis elég ahhoz, hogy minden kórustag elfelejtse aznapi gondjait, és izmait, hangszálait és gondolatait ellazítva készen álljon a próba érdemi folytatására. A „beéneklős” feladatok között ugyanúgy helyet kap a kollektív hátmasszázs mint a látszólag eszetlen vicsorgás és sikítozás, de nem nélkülözzük a virtuális zenés-táncos gerelyhajítást vagy egy teáskannával való teljes testi-lelki azonosulást sem. A nyitottság, a szuggesztibilitás és a gátlástalanság nagy előnyök, de ha körülötted mindenki megbolondul, úgyse maradsz normális te sem!